Egyik kedvenc nyári süteményem ez a sütési nélküli áfonyás sajttorta. A másik pedig egy kávés verzió, amit már korábban megosztottam a blogon, és
itt találjátok. Igen, nagyon szeretem a sütés nélküli sajttortákat, mert egyszerűen elkészíthető, könnyű és krémes.
Hozzávalók:
18 cm-es kapcsos tortaformához
az alaphoz:
15 dkg cukormentes zabkeksz
5 dkg vaj
a sajtkrémhez:
3,5 zselatinlap
15 dkg áfonya (fagyasztott is lehet)
3 dkg 1:4 négyszeres erősségű édesítőszer
1/2 biocitrom
2 dl hideg tejszín
25 dkg mascarpone
1 teáskanál vaníliakivonat
a díszítéshez:
áfonya
ehető virág

Áfonyás sajttorta elkészítése:
A kekszet késes aprítóban megdaráljuk, majd elkeverjük az olvasztott vajjal. A tortaforma alját sütőpapírral béleljük, és belenyomkodjuk a kekszmorzsát. Hűtőbe tesszük, amíg a krémet elkészítjük.
A zselatint hideg vízbe áztatjuk. Az áfonyát a citrom kifacsart levével és az édesítőszerrel felfőzzük, botmixerrel pürésítjük, majd feloldjuk benne a kinyomkodott zselatint. Hűlni hagyjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A mascarponét a vaníliával és a citrom reszelt héjával kikeverjük, hozzáadjuk az áfonyapürét, végül beleforgatjuk a tejszínhabot. A krémet a kekszes alapra öntjük, és néhány órára vagy akár 1 éjszakára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a tortát késsel körbevágjuk, óvatosan eltávolítjuk a tortakarikát. A torta tetejét áfonyával és ehető virággal díszítjük.
Ha tetszett az áfonyás sajttorta receptje, nézzetek szét a
blogon, ahol további egyszerű, gyorsan elkészíthető cukormentes desszerteket találhattok, és kövessetek a
Facebook, az
Instagram és a
Pinterest oldalamon!
Like
áfonya, desszert, sajttorta, sütemény, sütés nélkül, torta