Brownie

In Desszert, Sütemény

Brownie

A blog indulásakor szerepelt már ez a brownie, gyakran készítem is, nagyon szeretjük, cukormentes vanília jégkrémmel egyszerűen isteni. Időközben azonban az akkor használt fruktózt és nyírfacukrot lecseréltem eritriolra, és attól függetlenül, hogy nincs akkora édesítő ereje, sokkal kevesebb mennyiséget használok belőle. Egyébként ezt észre lehet venni a többi receptemnél is, idővel eljutottam odáig, hogy már minimálisan édesítem a desszerteket vagy sütiket. Ez történik akkor, ha leszokunk a kristálycukorról. Minden ugyanolyan finom marad, csak éppen nem lesz túl édesítve.
 
Hozzávalók:
20 dkg vaj
20 dkg étcsokoládé
3 tojás
3 ek. eritriol
1 ek vanília aroma
10 dkg tk. búzaliszt
1/2 kk. só
1-2 marék dióbél durvára törve
 
Egy közepes méretű tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A vajat és a kockákra tört csokoládét olvasszuk össze gőz fölött, majd hagyjuk kihűlni. Amíg hűl, egy tálban keverjük ki a tojásokat az eritriollal és a vanília aromával. Egy másik tálba pedig mérjük ki a lisztet és keverjük hozzá a sót. Az olvasztott vajas csokoládéhoz adjuk hozzá a tojásos keveréket, a sós lisztet és dolgozzuk jól össze az egészet. Keverjük a durvára tört diót a masszához, majd öntsük bele a tepsibe és 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig süssük.  
 

, , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .