Citromkrémes pite

In Sütemény

Citromkrémes pite

 
Korábban nem voltam oda a citromos desszertekért, de az utóbbi időben egyre többször fordul elő, hogy citromos sütit, pitét vagy pohárdesszertet készítek. Nagy kedvencem ez a citromos süti, ami itt a blogon is fent van. Most pedig felkerül ez a különlegesen finom citromos pite is. Aki szereti a citromos, enyhén fanyar ízeket, annak ez is ízleni fog.
 
Hozzávalók:
(4 kicsi vagy 1 nagy piteformához)
 
a tésztához:
10 dkg teljes kiőrlésű zabpehelyliszt
10 dkg finomliszt
10 dkg hideg vaj
1 tojás sárgája
3 ek. hideg víz
1 tk. tejföl
5 dkg xilit
 
a krémhez:
3 bio citrom reszelt héja és leve
3 tojás
5 dkg xilit (ízlés szerint lehet adni hozzá többet is)
7 dkg vaj
 
A tésztához a kétféle lisztet, a xilitet, és a felkockázott hideg vajat összemorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval együtt gyors tempóban összegyúrjuk. Ha összeállt a tészta, gombócot formálunk belőle és fóliába csomagolva 1 órára a hűtőbe tesszük pihenni. A hűtőből kivéve négy egyforma darabra vágjuk és mindegyik tésztadarabot kör alakúra nyújtjuk, majd kibéleljük vele a piteformákat. A tésztára sütőpapírt teszünk arra pedig babot vagy lencsét szórunk nehezékként, hogy ne púposodjon fel és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt elősütjük, majd a babot és a sütőpapírt eltávolítva további 5 percig sütjük. A krémhez, a tojásokat a xilitet kézi habverő segítségével habosra keverjük egy hőálló tálban, majd hozzáadjuk a citromok lereszelt héját és levét és egyneművé összedolgozzuk. A citromos masszát vízgőz felett, folyamatosan kevergetve besűrítjük. Ha kellően sűrű, pudingszerű a krémünk, levesszük a gőzről és belekeverjük a felkockázott vajat. Ha kihűlt a citromkrém, töltsük bele a tésztakosarakba és tegyük hűtőbe egy éjszakára. A pitéket díszíthetjük citromfűvel vagy citromkarikával és tejszínhabbal a tetején.
 

, , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .