Kávés csillagok

In Keksz

Kávés csillagok

Egy keksz, amivel nem kell sokat pepecselni, mégis nagyon finom, omlós a kávétól pedig igazán különleges.
 
Hozzávalók:
15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg vaj
1 tojás sárgája
5 dkg eritrit porrá őrölve
csipet só
¼ mokkáskanál fahéj
½ dl habtejszín
2 g instant kávé
 
a kekszek tetejére:
1 tojás fehérje
1 ek. barna nádcukor
¼ mokkáskanál instant kávé
 
A tejszínt melegítsük fel egy kisebb edényben és oldjuk fel benne a kávét. A puha vajat keverjük habosra a porrá őrölt eritrittel és egy csipet sóval. A keverékhez adjuk hozzá a tojás sárgáját, a kávés tejszínt, a fahéjat és a lisztet, majd az egészet gyúrjuk össze. A tésztát folpackba csomagolva pihentessük 30 percet a hűtőben, azután lisztezett munkafelületen nyújtsuk kb. 0,5 cm vastagságúra és szaggassunk belőle csillag alakú formákat. A kekszeket rakosgassuk sütőpapírral fedett lemezre, a tetejüket kenjük le enyhén felvert tojásfehérjével és szórjuk meg a kávés nádcukorral. 160 fokra előmelegített sütőbe téve kb. 15-20 percig süssük. A kekszek a sütőből kivéve még puhák, de pár perc alatt megszilárdulnak, utána rácsra rakva hagyjuk teljesen kihűlni őket.
 
Az alaprecept innen van, amit módosítottam egy kicsit.

, ,

One Response to Kávés csillagok

  1. […] A recept és a képek forrása a desszertszoba.hu […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .