Mandulás csokoládétorta

In Gluténmentes desszert

Mandulás csokoládétorta

Ez a torta sógornőm születésnapjára készült meglepetés ajándékként. Mivel tudtam, hogy glutén- és cukormentesnek kell lennie mindenképp, azt már az elején eldöntöttem, hogy mandulaliszttel fogom készíteni. Abban is biztos voltam, hogy a másik fő összetevője az étcsoki lesz. Tehát kiindulásnak adott volt a mandulaliszt és az étcsoki és ahogy elkezdtem inspirációt gyűjteni a neten, rövidesen belebotlottam ebbe a receptbe. Hát mit mondjak, egyből tudtam, ilyen tortát szeretnék készíteni, pont olyan amilyenre én is gondoltam. És ráadásul egyszerű, gyorsan elkészíthető és isteni finom. A tortának nagy sikere volt, nagyon ízlett az ünnepeltnek.
 
Hozzávalók:
(24 cm-es tortaformához)
 
a tésztához:
12 dkg mandulaliszt
15 dkg étcsokoládé (74%-os)
1 dl kókusztej
10 dkg kókuszzsír
10 dkg eritriol
4 tojás
 
a csokoládékrémhez:
1 dl kókusztej
10 dkg étcsokoládé (74%-os)
 
a díszítéshez:
szeletelt mandula
málna
 
A tojások fehérjét kemény habbá verjük. A csokoládét összeolvasszuk a kókuszzsírral, hozzáadjuk a kókusztejet, az eritriolt, a tojások sárgáját, a mandulalisztet és jól összekeverjük, majd végül beleforgatjuk a tojásfehérje habot is. A masszát sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntjük és 170 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 percig sütjük (a lényeg, hogy ne süljön túl, maradjon szaftos a tészta). A csokoládékrémhez a kókusztejet felmelegítjük, beletördeljük a csokoládét és addig kevergetjük, amíg fényes és egynemű nem lesz. A krémet öntsük a kihűlt sütemény tetejére, szórjunk rá tetszés szerint mandulaforgácsot és díszítsük málnával. A kész tortát tegyük hűtőbe dermedni.

, , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..