Citromos álom

In Sütés nélküli desszert

Citromos álom

Ezt a desszertet hagyományos módon már többször elkészítettem a családnak – a receptet itt találod meg – és mivel minden alkalommal nagy sikert aratott, úgy döntöttem, itt az ideje, hogy én is bűntudat nélkül ehessek belőle. Így készült el ez a cukormentes verzió. A piskóta miatt kicsit macerásabb az elkészítése, de megérte, mert nagyon finom lett.
 
Hozzávalók:
(30x18x5 méretű jénai tálhoz)
 
1 nagy pohár tejföl (nálam 375 g-os)
8 ek. nyírfacukor
1 mk. vaníliaaroma
1 db zöldcitrom leve és reszelt héja
2 dl tejszín
1 cs. habfixáló
 
Először elkészítjük a piskótát 4 tojásból, zabpehelylisztből fruktózzal. A piskóta receptjét itt találod. A tejfölt kikeverjük a nyírfacukorral, a vaníliaaromával és keverünk hozzá egy keveset a lime lereszelt héjából (a többit meghagyjuk a tetejére díszítésnek) majd hozzáadjuk a lime levét is. A tejszínt kemény habbá verjük, közben hozzáadjuk a habfixálót majd óvatosan beleforgatjuk a citromos krémbe. Egy jénai tál alját kirakjuk a piskóta csíkokkal (kb. akkora darabokat vágjunk, mint egy babapiskóta) úgy, hogy hagyjunk köztük helyet. Rátesszük a krém felét, majd ismét egy sor piskótát rakunk és a maradék krémet a tetejére simítjuk. A félretett reszelt lime héjat a tetejére szórjuk és egy éjszakát a hűtőbe tesszük. Jól lehűtve tálaljuk.

, , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .