In Desszert, Étel & ital

Narancskrém (orange curd)

A lemon curd, azaz angol citromkrém után végre felkerül a blogra a másik nagy kedvencem a narancskrém (orange curd) is. A narancskrém elkészítési módja és felhasználása megegyezik a citromkrémével. A narancskrémet szintén sütemények, torták vagy pohárdesszertek krémjéhez használom. Hozok majd recepteket, ahol megmutatom, hogy én milyen desszertekhez használtam fel például ezt az adagot. Ha szeretitek a citromkrémet, mindenképp érdemes ezt a narancsos verziót is kipróbálni. 
 
Narancskrém
 
Hozzávalók:
2 kisebb csatos üveghez
 
3 narancs
3 tojás
1,5 dkg 1:4 négyszeres erősségű édesítőszer
1/2 evőkanál étkezési keményítő
10 dkg vaj
 

Narancskrém

Narancskrém elkészítése:

A narancsok levét kifacsarjuk, összekeverjük az édesítővel, a tojással, a keményítővel, és vízgőz felett, folyamatosan kavargatva besűrítjük. Levesszük a tűzről, belevegyítjük a kockára vágott vajat, majd hűlni hagyjuk. Végül üvegekbe kanalazzuk a krémet, és hűtőbe tesszük.
 
Tipp 1: a krém hűtőben, lezárt üvegben tárolva maximum 1-1,5 hétig áll el, ezért érdemes mindig csak akkora mennyiséget készíteni, amennyi rövid időn belül elfogy.
Tipp 2: ha sikerül bio narancsot vásárolni, adjuk hozzá a lereszelt narancshéjat.
 
A fotózáshoz a Fotóhátterek.hu háttereit használtam.

, ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..