Csörögefánk

In Fánk

Csörögefánk

Itt a farsangi szezon, így ismét előtérbe kerültek a fánkok, amit egyáltalán nem bánok. Szerepel már néhány fajta fánk a blogon, de a csörögefánk eddig kimaradt, ezért most hétvégén ezt készítettem. Próbáljátok ki, könnyű elkészíteni és a végeredmény egy mutatós, nagyon finom, kellemesen omlós tésztájú fánk. Íme a csörögefánk receptje. 
 
Hozzávalók:
30 dkg liszt
csipet só
1 ek. eritrit
5 dkg vaj
3 tojás sárgája
1 ek. rum
4 ek. tejföl
étolaj a sütéshez
 
A liszthez hozzáadjuk a sót, eritritet, a tojások sárgáját, az olvasztott vajat, a rumot és végül a tejfölt, majd összegyúrjuk. Lágy tésztát kell kapnunk végeredménynek, ha esetleg túl kemény volna, adjunk hozzá még egy evőkanál tejfölt. A tésztát becsomagoljuk és fél órára hűtőbe tesszük pihentetni, majd lisztezett felületen kb. 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk és derelyevágóval rombusz alakú formákat kapva felvagdossuk. A kapott tésztadarabok mindegyikének közepén hosszanti bevágást ejtünk, amin az egyik csúcsát átbújtatjuk. Süssük ki a fánkokat forró bő olajban (érdemes kisebb lábosban sütni, így kevesebb olaj is elég hozzá), oldalanként 1-2 perc alatt világos aranybarna színűre. Szedjük papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felitassuk róla. Tálalásnál meghinthetjük a csörögefánkokat egy kis steviával vagy porrá őrölt eritrittel, és adjunk mellé házi cukormentes lekvárt. 

, , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..